A színkör

A színek rendszerezésének egyik leggyakoribb és talán leglátványosabb módja, hogy egy többosztatú körbe sorolják őket. Ez az úgynevezett színkör tehát cikkekből áll, és nem mindegy, hogy milyen színek kerülnek egymás mellé. A már említett Johannes Itten által kidolgozott színkör például érzékletesen szemlélteti a színek, és azok árnyalatainak egymáshoz való viszonyát – ráadásul egy egyszerű ábrában:

Itten ábrájának kiindulópontja a három alapszín (sárga, piros, kék), amelyek a kör közepén levő háromszöget alkotják. A háromszög három oldalára újabb háromszögek kerülnek, mégpedig azokból a színekből, amelyeket az adott oldal két alapszínéből kikeverve megkapunk. Ezek tehát másodlagos színek lesznek; ilyen a zöld, a lila és a narancssárga. Az elsődleges és másodlagos színek együttesen már egy hatszöget formáznak, amelynek csúcsai kijelölik a színkört. Végül csak fel kell osztanunk a körívet színenként három cikkre, és meg is kapjuk a tizenkét osztatú színkört. A másodlagos színek összekeverésével jönnek létre a harmadlagos színek (ezeket már nem is olyan egyszerű egyértelműen megnevezni). Természetesen a többszörös keverés miatt ezek az árnyalatok egyre kevésbé nevezhetőek tiszta színeknek. Az árnyalatokkal való kísérletezgetés és játék viszont egészen a sokunk számára jól ismert szürkés-barnás egyveleg eléréséig folytatható. Így a színkör is lehet akár összetettebb, de szerintem a Johannes Itten- féle tizenkét cikkes pont ideálisan szemlélteti a színek kapcsolatát. Az egymással pont szemben elhelyezkedő színek például komplementer színpárok. A komplementer színek összekeverésével szürkét kapunk, ami egyébként felfogható úgy is, mint két ellenpólus kiegyenlítése, egyfajta harmóniába hozása. De a kontrasztokról és színharmóniákról még lesz szó a továbbiakban.

Két (szerintem gyönyörű) színkör a 19. századból: